Egy napon, mikor a Nap első tavaszi látogatásainak
egyikével tisztelgett az erdőben, ajándékul hozván egy kis májusi
illatot, és mikor a patakok fecsegve és csörögve üdvözölték egymást
az ünnepélyes alkalomból, s a tócsák álmodozva bámulták a fölöttük
suhanó felhőket, s a langyos levegőben a kakukk is hangolni kezdte a
hangját el-elhallgatva közben, hogy önmaga is megfigyelje, vajon jól
hangzik-e már, és vadgalambok panaszkodtak egymásnak szelíden és
lustán, mintegy enyhén zsörtölődve, hogy bár az egész dologban a
másik a hibás, de azért nem kell mellre szívni...
Egy ilyen
napon Róbert Gida egész különleges cifrázással fütyörészett, és
Bagoly
huhogva és suhogva lebbent elő a Százholdas Pagonyból,
megérdeklődni, miről van szó.
- Bagoly, - mondta Róbert Gida -
estélyt adok.
- Estélyt? Te? Adsz? - huhogta Bagoly.
-
Méghozzá különleges estélyt, annak a nagy tettnek a tiszteletére,
amit Micimackó hajtott végre, mikor végrehajtotta, amit
végrehajtott, mint árvízi hajós, vagyis megmentette Malacka
életét.
- Úgy? Ezért? Mackó? Malacka?
- És arra kérlek,
értesítsd Mackót és az egész társaságot, mert holnapra
tervezem.
- Holnapra? Egészet? Értesítsem? - huhogott Bagoly, és
sejtelme sem volt, mihez fogjon a nagy buzgalomtól.
- Hát akkor
értesíted őket, ugye?
Bagoly valami nagyon bölcset akart mondani,
de nem jutott eszébe semmi, így hát elsuhogott összeterelni a
bandát. Az első, akivel találkozott, maga Micimackó volt.
-
Mackó! - szólította meg - Róbert Gida estélyt ad.
- Ez igaz? -
mondta Mackó, de mert úgy érezte, hogy Bagoly vár még tőle valamit,
hozzátette: - És lesz olyan kis sütemény, rózsaszín cukrozással a
tetején, ezen az estélyen?
Bagoly méltóságán alulinak vélte, hogy
efféle apróságokról nyilatkozzék, így hát megismételte a meghívást,
és elsuhogott Füleshez.
- Estély? Lehet, hogy a tiszteletemre? -
tűnődött Micimackó. S máris nagyon szerette volna közölni
mindenkivel, hogy ez csak külön Micimackó-estély lesz ám. Remélte,
hogy Róbert Gida fel fogja világosítani erről a vendégeket, lesz
néhány szava az 'Árvízi Medve' hőstetteiről s általában a
Medveészről - remélte, de nem volt biztos benne, s attól is tartott,
hogy majd senki sem fogja tudni, tulajdonképpen miért van itt
estély. Ez nagyon lehangolta, mint valami rossz álom, amelyben semmi
se megy a maga rendjén. Ez a ködös álom mintegy önmagától kezdte
zümmögni az alábbi verset, amit A KÉTELKEDŐ MACKÓ DALÁNAK
(NEVEZNÉK)
Háromszor hurrá!
Hip, hip és
hurr!
('Kicsoda?')
Őcsoda!
('Mér' mit csinált?')
Azt
hittem, tudjátok,
hogy két ízben
mentette meg barátait,
akik benn voltak a vízben.
Háromszoros
hurrá!
('Kicsodáért?')
Őcsodáért.
Hisz maga nem is tud
úszni,
csak másokat kihúzni.
('Kicsodát?')
Ugyan már, buta
fickó!
Akiről beszélek, ki lenne más? Mackó?
('Mickó?')
Na
megállj, Lackó!
('Sajnálom, de kiment a fejemből.')
Ő az.
Mackó, a Nagyeszű, Medve Medveczky.
Te - kit nevetsz ki?
('Én
nem nevetek, de mondd még egyszer!')
A Nagyeszű, igenis.
('A
milyen eszű?')
Nesze!
Nem arról van szó, mekkora az
esze,
hanem arról, hogy ácsolt egy
naszádot.
('Miszádot?')
Fogd a szádat!
Mondjuk, egy
csuprot,
mellyel a vízből mindenkit kiemel,
s ezért most,
kérem, harsány éljent érdemel.
('S ezért most, kérem, harsány
micsodát?')
Sokáig éljen miértünk a hős, deli Medve
erőben,
észben, javakban növekedve.
Hip, hip és
hurrá!
('Kiért?')
Őért!
Éljen a
Medve!
('Midve?')
Medve!!
Azért, amit tett, vivát, vivát,
vivát!
('De micsodát?!')
Éljen sokáig a csodamedve, aki hős
lett!
('Jó, jó, csak mondja meg gyorsan valaki -'
MI VOLT AZ A
HŐSTETT?!)
Míg ezek történtek Micimackó lelkében, Bagoly Fülessel
beszélgetett.
- Füles - mondta Bagoly -, Róbert Gida estélyt
ad.
- Nagyon érdekes - mondta Füles -, remélem, elküldik nekem a
maradék falatokat, amik odaégtek vagy beszáradtak, és nem kellenek
senkinek. Elküldik, figyelmes gondoskodás jele gyanánt. Csak úgy
mondom, nem mintha számítanék rá. Szóra sem érdemes. Kérem, kérem,
nincs mit, csak tessék, parancsoljon.
- Meghívásom van a
számodra!
- Az milyen?
- Mint egy meghívás.
- Hallom. Na és
hol van? Elvesztetted? Leejtetted? Eltört? Szétpukkadt?
Tönkrement?
- A meghívás az nem ennivaló, az azt jelenti, hogy
szívesen látnak az estélyen.
Füles lassan csóválta a fejét.
-
Nem nekem szól az. Biztos Malackának szól. Annak a kedves kis
fickónak, akinek mindig remeg a füle. Malacka. Majd szólok
neki.
- Nem, nem - huhogott Bagoly türelmetlenül. - Neked
szól.
- Biztos?
- Egészen biztos. Róbert Gida mondta. Így
mondta: "Hívd össze őket mind, szólj nekik!"
- Nem így mondta:
"... Mind, kivéve Fülest"?
- Nem! - huhogta Bagoly mogorván.
-
Ó - mondta Füles -, bár azt hiszem... sőt kétségkívül... tévedés van
a dologban... de azért eljövök. Csak ne engem okoljatok, ha majd eső
lesz.
De nem lett eső. Róbert Gida hosszú asztalt állított össze,
és mindannyian körülülték. Róbert Gida az asztal egyik végén foglalt
helyet, Micimackó a másikon, és köztük egyik oldalon ült Bagoly és
Füles és Malacka, és a másik oldalon Nyuszi és Kanga és Zsebibaba.
És Nyuszi rokonsága és üzletfelei elszórva heverésztek a gyepen,
és
reménykedve várták, hogy majd valaki megszólítja őket, vagy
hullajt valamit, vagy legalább megkérdezi, hány óra.
Zsebibaba
számára az első estély volt, amin megjelent, s ettől nagyon izgatott
volt, fészkelődött és hunyorgott. Mihelyt helyet foglaltak,
rákezdte.
- Hé, Mackó! - sipított.
- Mi az,
Zsebibaba?
Zsebibaba fészkelődött és izgett-mozgott, aztán megint
rákezdte:
- Hé, Malacka!
Malacka megveregette a vállát, nem
felelt.
- Hé, Füles!
Füles borongós hangulatban bólingatott
feléje.
- Majd meglátod, mindjárt esni fog! -
mondta.
Zsebibaba körülnézett, a pracliját is kinyújtotta, hogy
esik-e, de hogy nem esett, megint rákezdte:
- Hé, Bagoly! - És
Bagoly jóságosan csitította:
- Jó, jó, kicsikém, nyugodj meg! - s
folytatta előadását Róbert Gida felé fordulva, valakiről, akivel
majdnem megtörtént valami, de mégsem történt meg, s akiről Róbert
Gida soha nem hallott és Kanga Zsebibabát nevelte:
- Idd meg
előbb a tejecskédet, drágám, aztán beszélj. - És Zsebibaba ivott egy
kortyot, és kotyogni kezdett, hogy ő inni is tud meg beszélni is
egyszerre - amiből az lett, hogy prüszkölni és krákogni kezdett, a
hátát kellett csapkodni és dörgölni.
Mikor jóllaktak, Róbert
Gida kanalával kopogott az asztalon, mire mindenki azonnal
elhallgatott, Zsebibabát kivéve, aki nem tudta abbahagyni a
csuklást, de igyekezett úgy viselkedni, mintha Nyuszi valamelyik
rokona csuklana.
- Ezt az estélyt - kezdte Róbert Gida -
valakinek a tiszteletére hívtuk össze; ez a valaki végrehajtott
valamit, és mi mind tudjuk, ki volt az, és mit hajtott végre...
Ezért ez az ő estélye... és én elhatároztam, hogy ebből az
alkalomból megajándékozom őt... ezzel
a... ezzel a... Zsebeiben
keresgélt, és zavartan súgta:
- Na, hová tettem?
Amíg így
keresgélt, Füles köhögött, és a torkát köszörülte, aztán elfogult
hangon beszélni kezdett.
- Barátaim - mondta -, nagy... nagy öröm
nekem... vagy inkább mondhatnám... nagy öröm volt a számomra... hogy
megjelentetek az én estélyemen... Amit tettem, csak kötelességből
tettem, nem számítok elismerésre, semmi sem volt az egész, szót sem
érdemel. Ti mindnyájan - talán Kangát és Bagolyt és Nyuszit kivéve -
ugyanezt tettétek volna az én helyemben. És Micimackót is kivéve.
Megjegyzésem természetesen
nem vonatkozik Malackára és
Zsebibabára, mert hiszen ők még nagyon kicsinyek. Egyébként
mindannyian ugyanazt tettétek volna. És egy pillanatra se gondoltam
rá, s nem azért tettem, azért az aján... azért az elismerésért, amit
Róbert Gida keresgél e pillanatban... (és kezében felemelt pohárral
odasúgta Róbert Gidának: - Talán az asztal
alá esett), nem, nem
azért tettem, amit tettem, csak azért, mert úgy érzem... hogy
hasonló pillanatban mindenkinek meg kell tennie azt, ami erejétől és
szerény képességeitől telik. Úgy érzem, mi mindnyájan, akik itt
egybegyűltünk...
- Hupp! - csuklott Zsebibaba.
- Zsebibaba! -
szólt rá Kanga szemrehányóan.
- Én voltam? - mondta Zsebibaba
csodálkozva.
- De miről beszél Füles? - súgta Malacka
Micimackónak.
- Nem tudom - mondta Micimackó fájdalmasan.
- Én
azt hittem, a te estélyed ez.
- Egy ideig én is azt hittem, de
úgy látszik, tévedtem...
- Jobb szeretném, ha a tied volna, mint
Fülesé - súgta Malacka.
- Én is - bökte ki őszintén
Micimackó.
- Hupp! - jegyezte meg Zsebibaba.
- TEHÁT ÚGY VÉLEM
- emelte hangját Füles szigorúan és határozottan - azt akartam
mondani, mikor különféle hangokkal megzavartak - úgy vélem...
-
Megvan! - kiáltott Róbert Gida izgatottan. - Adjátok oda
Micimackónak! Az övé!
- Micimackóé? - mondta Füles.
- Övé
bizony! Ő a legkülönb Mackó a világon!
- Gondolhattam volna -
mondta Füles. - Egyébként nincs panaszom. Nekem is vannak barátaim.
Tegnap is nagyon barátságosan megszólított valaki. És a múlt hét
valamelyik napján Nyuszi véletlenül belém ütközött, és azt mondta:
"Bocsánat!" Úgy bizony! Ez a Társadalmi Érintkezés. Mindig akad
valami. Bocsánat. Nincs mit. Szót sem érdemel.
De erre senki sem
figyelt, mert mindenki Micimackót biztatta izgatottan:
- Nyisd
már ki, Mackó!... Mi az, Mici?... Én sejtem!... Dehogyis sejted! -
és így tovább. És persze Micimackó igyekezett felbontani olyan
gyorsan, ahogy csak tőle tellett, de a spárgát azért nem tépte szét,
mert nem lehessen tudni, mikor veheti hasznát. Végre
kibontotta.
Mikor meglátta, mi van benne, csaknem elesett az
örömteljes meglepetéstől. Bizony, egy egész doboz különleges ceruza
volt benne. Az egyiken ez állt: B., ami nyilván azt jelentette:
"Barátomnak"; a másikon: H.B., ehelyett: "Hűséges Barátsággal"; a
harmadikon: B.B.,
nyilván "Becsületes Barátomnak". És zsebkés is
volt ott a ceruzák hegyezésére és radírgumi, kiradírozni, ha rosszul
írunk valamit, és gyönyörű sorvezető és a sorvezetőn mérőléc,
megmérni, hány centiméter valami, és kék ceruzák és piros ceruzák és
zöld ceruzák. És mindegyik ceruzának külön helye volt a dobozban, és
a dobozt külön csattantóval be lehetett csattantani, úgy ám! És ez
mind Micimackóé volt, úgy ám!
- Ó! - mondta Mackó, mert mit
mondhatott volna mást.
- Nahát, Mackó! - mondta mindenki
elámulva, kivéve Fülest.
- Köszönöm... - rebegte megsemmisülve
Mackó.
És Füles csak úgy magában mondogatta: "Ceruzák. Mindenféle
ceruzák és egyéb haszontalanságok. Túlbecsült holmi, véleményem
szerint. Semmi értelme. Bocsánat. Nincs mit. Szóra sem
érdemes."
Később, mikor már mindenki százszor elmondta, hogy "jó
éjszakát" és "nagyon köszönöm", és Micimackó és Malacka együtt
ballagtak hazafelé elgondolkodva az aranyfényektől hunyorgó
éjszakában, hosszú percekig egyiküknek sem volt szava.
- Reggel,
ha majd felébredsz - szakította meg Malacka a csöndet, - mi lesz az
első gondolatod, Micimackó?
- Reggeli! - mondta meggondolatlanul
Mackó. - Nem erre gondoltál?
- Hát nem arra, ami ma
történt?
Micimackó szégyenkezve bólintott.
- Dehogynem. De az
ugyanaz...
o o o o
o o o
- És mi történt? - kérdezte
Róbert Gida.
- Mikor?
- Másnap reggel.
- Nem tudom.
-
Gondolkozzál, és azután meséld el nekem és Micimackónak.
- Ha
olyan nagyon szeretnéd...
- Micimackó szeretné...
Sóhajtott,
elkapta egyik hátsó lábánál Mackót, és kivonult a szobából, maga
után hurcolva barátját. Az ajtóban megállt és visszafordult.
-
Most fürödni fogok. Nem jössz be?
- Jöhetek - mondtam én.
-
Mondd csak, izé... de a Micimackó ceruzadoboza azért nem volt
drágább, mint az enyém?
- Ugyanolyan drága volt.
Bólintott és kiment... s a következő
pillanatban már hallottam - kipp-kopp, kipp-kopp -, ahogy Micimackó
feje hozzáütődik a lépcsőfokokhoz.
