Ha nincs kedved olvasni, vagy még nem tudsz, itt meghallgathatod a mesét

É lt egyszer egy gyönyűszép kicsi királylány. Arca piros volt, mint a rózsa, haja fekete, mint az ében, bőre fehér, mint a hó. El is nevezték  Hófehérkének.

Hófehérke mostohaanyja, a hiú és gonosz királynő naphosszat cicomázta magát.

Egyre kérdezgette igazmondó varázstükrét:
-Tükröm, tükröm mondd meg bátran, ki a legszebb az országban?
A tükör így válaszolt: -Te vagy a legszebb, szép királynő!

Hófehérkét árvaságában csak pajtásai: az állatok és a virágok vigasztalták. Mostohája nem sokat törődött vele, azt sem vette észre, hogy a kislány napról-napra szebb lett.

De mikor ismét megkérdezte varázstükrét, az már így felelt: -Szép vagy, szép vagy, mindenütt csodálnak, Hófehérke mégis szebb tenálad!

A királyné dúlt-fúlt mérgében. Elhatározta, hogy az erdőbe viteti és megöleti Hófehérkét.

Magához hívatta a király vadászát és ráparancsolt:
-Vidd magaddal Hófehérkét az erdőbe és öld meg!

Kegyetlen parancsát a király vadásza nem teljesítette.
Így szólt Hófehérkéhez: Szaladj, te ártatlan gyermek, és vigyázz, hogy soha többé ne lássanak a királyi palotában.

Hófehérke riadtan menekült. A mackó a bagoly, az őzike, a nyuszi és rókakoma csodálkozva figyelték.

Már egészen besötétedett, amikor egy kis házikót pillantott meg a fák között.

Benyitott, hogy megpihenjen... Nagyon elcsodálkozott azon, amit odabenn látott: hosszú asztalt hét kis székkel, hét kis tányért hét kis pohárral.

Hófehérke bizony éhes volt, minden tányérkáról evett egy falatot, minden pohárkából ivott egy-egy kortyot.

Szegény Hófehérke nagyon fáradt volt. Lefeküdt az egyik ágyacskába, majd hamarosan elaludt.

Nemsokára hazaérkeztek a ház kicsi gazdái, a törpék.

Amint körülnéztek, sorra így kiáltottak: -Valaki evett a tányéromból! -Valaki ivott a poharamból! -Valaki ült a székecskémen!

A hetedik, a legöregebb törpe kiáltott legnagyobbat:
-Valaki fekszik az ágyacskámban!

Hófehérke nagyon megijedt, mikor felébredt, s meglátta maga körül a hét kicsi törpét.
Kik vagytok? Hogy kerültök ide? -kérdezte.

Hamrosan összebarátkoztak. A törpéket nagyon maghatotta Hófehérke szomorú története. -Maradj itt minálunk! Mi úgy fogunk szeretni, mint a testvérünket! -így kérlelték.

Ettől kezdve Hófehérke volt a törpék kis gazdasszonya.
Finom vacsorával várta őket minden este.

Az erdei állatok mind barátaivá szegődtek. Segítettek is neki, ha sok dolga volt.

A mókus rőzsét gyűjtött, a szarvas vizet hozott az erdei forrásból.

Mire a törpék hazaértek, ragyogott minden. Hófehérke megvetette a hét ágyacskát is.

Vidáman, frissen ébredtek reggelenként a ház kis lakói. Gazdasszonyuk kakaóval, kaláccsal kínálta őket.

Azután felkerekedtek és elindultak a bányába. -Vigyázz magadra Hófehérke, senkit se eressz be a házba, amíg mi dolgozunk. -búcsúztak tőle.

Telt-múlt az idő. A királynő újra elővette varázstükrét. A tükör haragosan villogott: -Szép vagy, szép vagy, szép királynő, mindenütt csodálnak, de szépséges Hófehérke, akit elrejt a hét törpe százszor szebb tenálad!

A mostoha remegett dühében. "Hófehérkének meg kell halnia, magam fogom elpusztítani!" - kiáltotta és bezárkózott titkos kamrájába.

Ráncokat festett arcára és parasztasszonynak öltözött.
Azután kiválasztott egy szép almát, és piros felét méregbe mártotta.. .

Elérve a törpék házát, bekopogtatott... Hófehérke kinézett az ablakon: -Nem ereszthetlek be, mert megtiltották kis gazdáim - mondta.

-Nem is akarok én bemenni! Mind eladtam már az almáimat! Ez az egy maradt csak, ezt neked adom!
Ne félj nem mérges - szólt a mostoha, és azzal az alma fehér felébe harapott.

Hófehérke megkostólta az alma másik, mérgezett felét.  

De alig harapott bele, máris holtan rogyott össze.  

A törpék hiába ébresztgették Hófehérkét, nem kelt többé életre. Nagy volt a sírás-rívás. Üvegkoporsóba fektették, kedves virágai közé, és éjjel-nappal hűségesen őrizték.

Történt egy szép napon, hogy egy királyfi eltévedt az erdőben. Barangolás közben eljutott a törpékhez, meglátta az üvekoporsót és benne Hófehérkét.  

A királyfi megbűvölten nézte. Hófehérke olyan szép volt, mintha aludna. Bőre fehér volt, mint a hó, arca piros volt, mint a rózsa, haja fekete, mint az ében.  

- Hadd vigyem magammal Hófehérkét, törpécskék, megszakad a szívem, ha el kell válnom tőle! -szólt a királyfi.

A törpék megsajnálták. - Teljesítjük a kívánságod, de mi is veled megyünk - mondták. Vállukra vették a koporsót és elindultak a királyfi nyomában.  

Az egyik törpe megbotlott. A koporsó nagyott zökkent, a mérgezett alma kiugrott Hófehérke torkából. Életre is kelt nyomban.  

Nagy volt a boldogság. A törpék tapsoltak, táncoltak örömükben.  

A királyfi pedig lovára ültette Hófehérkét és kastélyába vágtatott vele.  

Hétországra szóló lakodalmat csaptak. Az irigy mostoha szörnyethalt dühében. De bizony senki sem sajnálta a gonoszszívű királynőt. Vidáman dáridóztak hét nap, hét éjjel.

Hófehérkéből királynő lett. Palotájában sokáig vendégeskedtek a törpék, de egy napon búcsút vettek és visszatértek erdei házukba.